Day 08

Címkék: vera kati 30day

2011.01.08. 10:23

Day 08 › Valaki, aki pokollá tette az életedet vagy pocsékul viselkedett veled

Új szereplőt mutatok be a múltamból neked, Verát. Bár lehetne Kata is ez a szereplő, mert ő aktuálisabb, de Vera jobban megviselt, mert akkor még fiatal voltam.

Szóval még réges-régen találkoztunk, vele is egy gombolyag-hömpölyögtető klubba jártunk, mint Lindával. Alig lettem még nagykorú, szóval az a tejfeles szájú srác voltam. Más városban éltünk, de a klub miatt voltak közös programok. Ez a lány lenyűgözött a közvetlenségével, barátságosságával és vagányságával. Nagy dumás volt, és sokat is foglalkozott velem, mert hát tetszettem neki. Első találkozáskor már az ölembe fektetett fejjel beszélgetett velem, utána pedig hosszú éjszakákat töltöttünk a gép előtt beszélgetve. Ajándékokkal halmoztuk el egymást (persze én még inkább, mint ő), minden ünnepre gondoltunk, kerestük az alkalmat, hogy örömet okozzunk a másiknak. De mindezek mellett neki volt ám barátja. Nem sokat mondott róla, úgy tűnt nem akarta belekavarni a mi kapcsolatunkba.

A koleszban egyszer meglátogatott, igazából egy fotózás apropójából, bár akkor még messze voltam a mostani szinttől, egy ismerős lánnyal együtt fotóztuk őt. A fotós lány meg is kérdezte, hogy mi akkor most együtt vagyunk, vagy nem? Gondolhatod, milyen „jól ellehettünk” akkor :) Nálam is aludt, egy ágyban, kicsike kis bugyiban - tudtam én, hogy most kéne élni az alkalommal - de én inkább helyette is a lelkiismerete voltam: elvégre barátja van. Pedig az én vállamon sírva is mesélte már el, hogy megcsalta egyszer (több alkalmat nem mesélt el). És emiatt is lett vége az idillnek.

Nem emlékszem már, min is vesztünk össze, de ahhoz volt köze, hogy én, mint jóbarátja elvártam tőle, hogy jól viselkedjen, lásd pl. ne csalja meg a pasiját. Ő ezt nem viselte jól, onnantól kezdve megtört valami. És innentől kezdve, sokkal továbbtartó feszültséggel teli viszony alakult ki köztünk, mint ameddig olyan nagyon is jó volt. De sose volt az, hogy na akkor menjen a fenébe a másik, mert nagyon is szükségünk volt egymásra - neki is rám. A nagy bajom az volt innentől, hogy sose tett semmit a barátságért, míg én szinte mindent. Utólag visszanézve milyen kis szánalmas kölyök is voltam... Én nem mondom, hogy férfi és nő között nem lehet barátság, de vele ez nem működött. Túlságosan is oroszlánok voltunk mind a ketten.

Szóval teltek így az idők, alkalmanként sikerült annyira lenyűgöznöm szeretetemmel, meglátogatásommal, hogy újra dúlt a „szerelem”, de minél többet adtam, annál több viszonzásra vártam, és annál jobban fájt, hogy nem kapok semmit, de tényleg semmit. Természetesen eljött az a pillanat, amikor megelégeltem a dolgot, és véglegesen búcsút intettem neki, visszaadva minden rá emlékeztető dolgot, törölve a telefonszámát, kapcsolatunkat az ilyen oldalakon. Micsoda dráma! Érdekesség, hogy édesanyja, aki a világon a mindene, ő is azt mondta, hogy sajnos nekem van igazam, dehát mégiscsak a lánya, ő így szereti. Hát nekem nem volt a lányom.

Még beszéltünk, mikor Lindával összejöttem. Lelkesen meséltem neki új barátnőmről, és hogy ez már komoly lesz, minek hatására féltékenység ütötte fel nála a fejét, és lelkesen utálta a páromat. Kicsit Lindát is zavarta ez a túl közeli barát, ez is oka volt annak, hogy véget vetettem az amúgy se túl rózsás kapcsolatunknak.

Amíg Lindával voltam, Verával sokat nem is beszéltünk, szakítás után hozott minket össze a véletlen - épp arról a szerelvényről szállt le, amire én fel. Mondhatni, hogy ezután ő kezdeményezett levelekkel, bejelölésekkel, de sose olyat, amihez akár a szobájából ki kellett volna mozdulnia. Én úgy voltam vele, hogy adok neki esélyt arra, hogy bizonyítsa: megváltozott. Legnagyobb hibájának az önzőségét tartottam, és ezen sajnos azóta se változtatott.

Kata után úgy éreztem, hogy már tényleg más ember vagyok, mint aki anno otthagyta Verát. Persze nem lángolt fel újra a szerelem, hanem a hozzáállásom változott meg az emberekhez - mondhatni beértem, egy kicsit :) Szóval beszélgetni kezdtem vele úgy, hogy nem vártam el semmit. Azért, hogy kipróbáljam, milyen hatással vagyok rá, megpróbáltam csak jól érezni magam és kész. Aránylag működött, meg is lepődött rendesen. Eleinte bevallása szerint félt, hogy bosszút állni jöttem vissza azokért a dolgokért, amiket művelt velem. Anyukája akkori véleménye mellett ez a másik, ami miatt úgy érzem, nem én látom torzítva a dolgokat. De nem álltam bosszút, csak igyekeztem jól érezni magam vele. Kevés volt hozzá. Sokat veszített kezdeti értékéből, különlegességéből. Vagy csak én találkoztam már érdekesebb emberekkel. Nem tudom, de már nem izgat annyira. Viszont amiért őrá esett a választásom ehhez a bejegyzéshez az, hogy anno miatta kínlódtam a legtöbbet. Pokollá nem tette az életemet, de pocsékul viselkedett velem. De mostmár úgy látom, hogy ez merőben rajtam is múlt - fel kellett nőni ennek a belátásához. Mostmár megbizonyosodtam róla, hogy az, hogy csalódjunk valakiben, leginkább rajtunk múlik.

A bejegyzés trackback címe:

https://lelkirakat.blog.hu/api/trackback/id/tr762569108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása