Otthon... Nálam nem egyszerű eset, és most mégjobban megbonyolódott. Apámról már meséltem, na ő nem szerepel ebben az otthonban, max a városban. Nem, sokkal inkább Anyámról van szó. Ő nevelt fel minket nevelőapámmal, Palival. Ez utóbbit sose éreztem apámnak, jó is volt ez így. Fiatal volt nagyon, mikor a háromgyerekes anyával összejött. Azóta együtt nyomták a nagy életet, egészen mostanáig.
Nagy szerelem Anya szerint 3 napig volt. Hogy miért vannak (voltak) együtt mégis 26 évig azt nem tudom, de nagy hülyeség volt. Utólag okos az ember, de ennek az lett az eredménye, hogy Pali most fogja magát, és lelép. Nahát, nahát, csöppet sem tipikus... Csak az a nagy baj, hogy nem hagyományos módon dolgozni jártak és kész, hanem olyan dologba vágták a fejszéjüket, amire feltették az életüket. Állatokkal foglalkoznak egy alapítvány keretein belül. Mondhatni menhely, de ez lényegtelen... Az a lényeg, hogy nagyon sok a munka, amibe részben már bele is rokkantak. Gyerek- és kamaszkorunkban mi is részesei voltunk ennek, és hát ráment szerintem a család. Ehhez hozzájárult Anya elég komoly betegsége, mely éveken át tartott (depresszió, pánikzavar), és hát Pali nem tudta vinni a "boltot". Előtte amúgy volt is egy más témájú üzletünk, a betegség miatt (is) az is tönkrement. Utána jött az, hogy tegyük jobbbá a világot, és segítsünk azoknak, akik megérdemlik: az állatoknak.
Ennek az lett az eredménye, hogy mikor a házunkat is eladtuk és kiköltöztünk a hobbira, a nővéremék addig bírták és elköltöztek. Nekem aránylag szerencsém volt, mert akkor kezdődött a fősuli, így fél lábbal még otthon voltam - másikkal a koliban. Öcsém - ki Pali ivadéka - meg otthon maradt, majd egy bonyolult történet keretein belül oda-vissza költözött ő is. Most épp nem él otthon, hanem egy csaján élősködik (saját bevallása szerint is).
Szóval ezek a gyorsan összeszedett előzmények. Éppen úgy állt a helyzet, hogy ketten nyomták az állati ipart, de Pali mindig rosszban sántikált. Anya hordta mindig is a nadrágot, és Pali is elég rövidagyú ahhoz, hogy ne valami nagy dolgot forgasson a fejében. De ezzel szemben sokat dolgozott otthon nagyon, ettől mondhatni nélkülözhetetlen lett, mert más nincs, aki megcsinálja. Engem speciel titkon utált, vag nem tudom hogy, de tényleg sose vágtam fel a diplomámmal, mégis én vagyok a tanult gyerek, aki kegyesen hazalátogat. Sajnos Anya egészségi állapota olyannyira leromlott, hogy már össze-vissza töri magát. De ha ez nem lenne elég, sajnos ezen viszontagságos élet során hát az italhoz is nyúl nem egyszer... Szar ezt látni nagyon, sose képzeltem volna el róla. Mindig az erős anyatigrisnek láttam, szörnyű szembesülni azzal a ténnyel, hogy így lerobbant.
Szóval amitől aktuális lesz a bejegyzés, hogy tegnap egyik nővérem ír rám, hogy Pali lelép otthonról valami qrvával, most hétvégén. Igazából személyisége után senki se hullat könnyeket, viszont így teljesen egyedül marad Anya. Egyszerűen nem fogja bírni, már ketten sem győzték, pláne egyedül. De ez a Pali még ki is akarja forgatni abból a nemlétező vagyonából, de remélem Anya annál jobban észnél van, meg Palinak is kevés hozzá a sütnivalója. De most mit tehetek? Szeretnék tenni valamit, segíteni neki, rajta. Egyből az a megoldás jut csak az eszembe, hogy hazaköltözzek, és átvegyem a megüresedett szerepet. Egyszer már felajánlottam, valahogy év vége felé, de Anya hallani sem akart róla. Sose láncolt magához minket, talán túl kevésbé is. Akkor úgy voltam vele, hogy aki nem akarja, annak nem lehet segíteni. Kicsit talán meg is könnyebbültem, hogy én megpróbáltam, övé a felelősség az életéért. De most más megoldást nem látok. A nővéreim bár helyben vannak, nem fognak odaköltözni, hisz ők léptek le elsőnek. Pedig ez egész embert kíván, vagy méginkább több egész embert.
Kétségbeestem kicsit tegnap este emiatt, és hát felhívtam Lindát. Valakivel meg kellett ezt beszélnem, és ő ismert meg engem a legjobban. Tudom, hogy ez csak nehezíti, hogy túl tegyük egymáson magunkat, de na... beszélnem kellett valakivel, aki együtt érez. Könnyekkel küszködve mondta nekem azt, hogy ne költözzek haza, ne áldozzam fel az egzisztenciámat, azt, amit eddig nagy nehezen elértem egy olyan dologért, ami reménytelen. Azt is mondta, hogyha hazaköltözök, nem leszek többet boldog... Sajgó igazság. Az jó érzés, hogy lehet rá számítani. Persze mi mást tehetne szegény... Tudom, hogy nem kellett volna felhívni. Igaza van, sok mindent fel kéne adnom, hogy Anyán segítsek. A munkámat - amit annyira nem bánok, csak a gyakorlatért kár. A sulit, aminek következő félévét még éppen hogy nem fizettem be, tehát még ezzel se lenne gond. Bár akármég otthonról is járhatnék, csak anyagilag nem fedezhető. Meg az önálló életet, a kis albimat - amiből szintén nem fog hiányozni Hisztiboy.
Igazából azt se hiszem, hogy Anya engedné ezt. Sajnos túlságosan makacs és önfejű. Valahol érthető is, hogy nem maradt senki sem mellette. Az tény, hogy sose engedett beleszólást az állatok körüli dolgokba, úgyismint szponzorok szerzése, hasonlók - csak a honlapot csináltam neki, meg ha otthon voltam, akkor a házimunkát. De tényleg, nem látok más megoldást, csak hogy valaki legyen mellette. Egyedül... sajnos nem túlzást azt mondani, hogy belehal - akárhogyis ő vállalta.
Tudom, hogy sokan járnak hasonló cipőben háttér ügyileg, sőt, még rosszabb helyzetben is vannak emberek bőven - de akkor is irígylem azokat, akiket nem húz vissza a múltjuk, vagyis a család. Nyugodtan foglalkozhatnak a saját életükkel, nem kell aggódni a szülőkért, mert azok életük során biztosították maguknak a nyugodt öregkort. Oké, Anya se kényszerít semmire. Ő csak azzal elintézi, hogy nem az én dolgom, éljem az életem. Csaképpen abba ő is beletartozik.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
