Gondolkoztam azon, hogy mit miért csinálok, és arra jutottam, hogy sok esetben menekülök. Egyre több dologban. A napokban például Hisztiboy-al úgy tele lett a tököm, hogy komolyan azon gondolkoztam, egyszerűen kiadom az útját, merthogy miért is kínlódjak vele, miért jöjjek úgy haza, hogy őt el kelljen viselnem? Elvégre akár egy sokkal jobb lakótársat is találhatok. De ez egy menekülés lett volna a probléma megoldása elöl.
De ott van a munkahely. Ahelyett, hogy itthon próbálnék meg helyt állni, inkább azt tervezem, hogy külföldre futok, ahol ugyan semmi látható lehetőség nincs, de azért próbáljuk meg, hogy ne itthon kelljen. Persze vannak mindig más okok is, hogy úgy alkossak véleményt a világról, hogy legalább egy pár részén járjak. A szakmában is, ahelyett, hogy elmélyülnék jobban abban, amivel éppen foglalkozok, inkább suliba járok, és mást tanulok. De ott van Linda is. A kapcsolatunkból is kimenekültem a szakítással ahelyett, hogy megbírkóztam volna azzal, hogy első normális kapcsolatom volt ő. Mások első szerelmükkel házasodnak meg, szóval meg is tudtam volna csinálni. Én mégis inkább leléptem.
Jó, most egy kicsit ráfogom a dolgokra. De összességében tényleg így van. Gyávaság volna ez? Vagy csak pesszimista vagyok? Külön-külön mindegyiknél meg tudom magyarázni, miért is gondolom így jobbnak, csak így összességében már gyanús a dolog...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vagyok, aki vagyok... 2010.05.12. 08:00:46
irkafirka 2010.05.12. 10:34:41
barracud4 · http://halnap.blog.hu/ 2010.05.14. 07:49:54
