Mint az várható volt, Katával vége lett, éppen ma. Kicsit több, mint két hónapig tartott, de sajnos már nagyon az eleje felé is előre lehetett látni a végét. De most nem én voltam a kezdeményező, hanem ő. Jó, végülis úgy mondanám, hogy közös megegyezés... de ha őszinte akarok lenni, akkor ő volt a gyorsabb.
Tegnap Olaf cimborámmal - kinek köszönhetően összejöttünk Katával - elmentünk... hát terv szerint venni ezt-azt, aztán sörözés lett a vége. Kicsit elpanaszkodtam a gondjainkat is Katával, de fontos, hogy nem hívtam fel őt. Volt eszemben, sőt, már a kezemben is volt a telefon, de valami kiverte a fejemből, azt hiszem egy rendhagyó csöves az aluljáróban, vagy ilyesmi. Akkor se azért akartam felhívni, mert hallani akartam a hangját, hanem hogy ne aggódjon... Aztán ahogy jó társaságban szokás elszaladt az idő, már közel éjfél fele járt az idő, amikor Kata Olafnak írt sms-t. Nem rám tartozott, csak annyit tudok, hogy ő írt. Gyorsan fel is akartam hívni, rögtön, hogy az általa küldött sms megérkezett, de nem vette fel. Még egyszer hívtam, megint nem. Részemről is sms, miért nem veszi fel. X idő után írt, hogy a barátnőjével beszélt, azért nem vette fel. Én akkor már nem hívtam még egyszer, mert kb. chaten beszélhetett a barátnőjével, amellett fel lehet venni a telefont (nem foglalt volt).
Olaffal kis témarágás, ő jól ismeri a csajt, hát vannak hülyeségei, el kell fogadni. De őt is felidegelte az sms, amit kapott, annyit mondott, hogy hatásvadász volt eléggé. Este még egy jóéjt sms, szigorúan egy szavas - innen tudtam, hogy tuti baj van. Reggel én következtem, egy „mi volt a baj” üzenettel. Válasz lecseszés, hogy még én kérdezem ezt? Gondolkozzak! Na jóóóó, mondom itt van elegem, fagyasztottam estére a beszélgetést, amikor is...
Pilinszky János idézettel leledzett:
„Kapcsolat: Micsoda csönd, ha itt vagy. Micsoda pokoli csönd. Ülsz, és ülök. Vesztesz, és veszítek.”
Na mondom helyben vagyunk. Persze ő lépett be, de megvárta, míg én írok. Kérdésem megint ugyanaz, mi volt a baj? Hogy nem tudta, mi van velem, természetesen rosszul esett neki, hogy várta, hogy keressem. Ha annyira aggódott, felhívott volna - akárcsak ha beszélgetni akart volna. Meg látta fészbukon, hogy valami bulin leszek, mikor ő épp „aggódik”. Én mondtam, hogy ha felvette volna, akkor beszéltünk volna, de akkor biztos fel se hívom, ha nem ír Olafnak. Áh, mondom - és tényleg csak ennyit mondtam minderre - ebből egyszerűen elegem van! Mint a varázsszó, vagy engedély, ennek hatására már jött is a szöveg, hogy hétvégén fussunk már össze (ugye ne egyikünknél), vissza adja a törölközőmet, mert ő feladta, két hónap alatt nem jutottunk sehova, így is fáj neki, nem azt kapja, amire neki szüksége van, amire ő vágyik, hanem amitől fél. Azt figyelted, hogy ezekben csak róla van szó? Néztem, néztem, mit válaszoljak... Kétszer már visszahúztam innen a dolgot, de most azt mondtam: Sajnos igazad van. Újabb kulcsszó! Hát erre ment ki az egész játék, mi?! Arra hajtottam, hogy ő mondja ki!
Igazából az egész kapcsolat alatt küzdöttem az ő szellemeivel, most még egy utolsót belém rúgott ezzel a feltételezéssel. Hihetetlen. Annyira igaz, hogy amit elvársz mástól, azt teljesíti feléd. Ennyire akarta, hogy vége legyen, az első adandó alkalommal össze is jött.
Nem veszekedtem vele. Egy kicsit lágyítottam a dolgot, hogy én sose arra mentem, hogy vége legyen végre. Jó, igaz, hogy bizonytalan voltam. Többet is bele tudtam volna adni, és nem csak a viselkedése meg a hozzá(m) állása tartott vissza. Passzívabb is voltam a vége fele, mert hát sok vád ért, mérséklődött a lelkesedés. De nem kihasználni akartam, és nem féltem attól, hogy szakítsak. Adni akartam még esélyt nekünk, meg basszus, júliusra vettem színházjegyet nekünk! A nyarat még símán együtt tölthettük volna legalább. Most adtam le a héten a szakdogám, ha hétvégéig kibírja, vagy ha felveszi azt a rohadt telefont, meg is beszéltem volna vele, hogy milyen program legyen hétvégén. De ha időben eszembe jut felhívni...
Jobb ez így. Sok(k) volt ez már. Én nem bántam meg, mert jó volt vele, egy értékes ember, egy jó csaj, de egyszerűen nem illik össze az oroszlán meg a bak.
UI: Hogy én mennyit kesergek?! „Normális” faszik úgy vannak ezzel, hogy ez van, majd jön másik.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Verliebte (törölt) 2010.06.13. 16:34:54
Pont az a lényeg, amit te is kiemeltél: ő, és hogy neki mi a jó. várható volt. ne emészd magad. ez most egy kitérő, de kellenek ezek is, hogy az ember minél többet tapasztaljon
olajbogyóka · http://psychogirl.blog.hu 2010.06.14. 00:17:04
SassyGurl 2010.06.14. 13:18:02
tényleg klisé, de igaz, akármilyen kapcsolatról legyen szó, csak akkor stabil, ha szereteten és bizalmon alapul.
Kristopher · http://lelkirakat.blog.hu 2010.06.14. 13:27:25
SassyGurl 2010.06.15. 09:05:49
mondjuk az tény, hogy főleg egy kapcsolat elején mindkét félnek kicsit meg kell erőltetnie magát, meg kell erősíteni, s ez természetesen több energiába kerül, de megéri.
irkafirka 2010.06.22. 12:20:12
irkafirka 2010.06.22. 13:07:58