Jóideje egy ajándék elkészítésén fáradozom. De nem én adom, és nem is ismerem, aki kapja. Viszont Álmaim nőjének teszek szívességet vele, akinek most lesz évfordulója a párjával. Néhány héttel azelőtt, hogy mi Lindával szétmentünk, akkor jöttek össze - ennek immáron egy éve. Szóval eme nemes alkalomra egy fotósorozat lesz az ajándék, amit nyomdakész állapotra hozott újságba illesztek be. Mi sem bizonyítja jobban, hogy rászolgált a lány a nevére, hogy ilyen ajándékot dolgozik össze kedvesének.
Ugyanis elég szégyellős leányzó, mégis kamera elé áll a kedvéért, nem kevés munkát fektet a szerkesztésbe, interjút készít a srác barátaival, a kocsijáról cikkeket szed össze, nyaralásuk helyszíneiről alkot irományt... Egy ilyen hihetetlen jóindulatú és áldozatot ajándékról a magamfajta álmodozik. Lindában is meg volt ez a jóindulat és szeretet, de a kreativitás, vagy az áldozhatnék már nem annyira.
Természetesen utálom és irigylem egyszerre az ajándék gazdáját, hogy ilyen jó dolga van, hogy ekkora mázlista. És ahogy nézem a közös emlékeiket, látom, hogy nekem ilyen már sose fog kijutni... Gyerekkorban síelni járni csak úgy a cimborákkal, saját kocsi 20 évesen, nomeg persze (fene a pofáját) jól kigyúrt szépfiú... Ez kb. olyan, mint ahogy a csajok is utálják a szebb csajokat... Annyi a vigasz, hogy elég gyerekek még. Bár én se vagyok a nagy öreg. Álmaim nőjét is most jobban megismerhettem, és látom, hogy kb. ugyanolyan kislány, mint Linda.
Akkor miért vállaltam mégis ezt a nem kevés munkával járó segítséget? Miért vállaltam gyakorlatilag még egy műszakot munka utánra? Hát egyrészt mert álmaim nője kért meg rá, nincs menekvés :) Másrészt pedig azért, mert nagyon tetszik, ahogy szeret ő, és... hiányzik az érzés, hogy valakinek így lelkesen és áldozatosan készülhetünk szép dologgal. Hogy ezt megoszthatom Álmaim nőjével, és láthatom az ő örömeit, lelkesedését, és majd ha láthatom a csillogó szemeit, mikor ma délután kézbeveszi az újságot... Na ezért. Hiányzik a romantika.
Épp egy éve volt, hogy Lindának a netbook-al így készültem, bár arra csak ki kellett szorítani, nem ilyen kreatív ajándék volt. Azóta nem volt kinek és mit készítenem. Így most ezt a hiánycikket pótolom. Katival sajnos nem jutottunk el idáig... Ma végre kipihenem az eltelt napokat, az 5 órás alvásokat és az energiaitalon élést. Az én áldozatomért csak én veregethetem meg a vállam, de remélem, hogy annyi viszonzás azért jár majd érte, hogy nem leszek elfelejtve megint...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Verliebte (törölt) 2010.10.29. 23:21:45
Az, hogy szépfiú..mindenkinek más tetszik szerencsére.
nekem amúgy az jutott eszembe, ha ezt kapja az első évfordulóra, mit kap 2-3 év múlva..:D
Amúgy igen, én is szoktam irigykedni, mikor látom, hogy ki mit engedhet meg magának, sokszor rosszabb kedvem is lesz tőle..én nem a szépségért vagyok irigy, hanem a pénzért, de azon vagyunk, hogy jobb legyen
aJeti 2010.10.30. 09:51:50
Kristopher · http://lelkirakat.blog.hu 2010.11.02. 10:18:46
@aJeti: Simán ;)