House partyOlaf nagy cimborám, sokat írtam már róla. Pesti szórakozásaim jelentős részén együtt bulizunk. Ilyenkor persze adunk a májnak is, és ő, mint lelkiismeretes rocker, ő szavaival élve általában „csattra” issza magát. Én is tartom a szintet, de nekem nincs olyan nagy múltam az alkohollal, így jobban viselem. Ennek következtében a bulik utáni beszélgetések arról szoktak szólni, hogy én elmesélem, mit is csináltunk előző este, mert az neki kiesik. Az ő részéről ez a dolog mit sem változott - viszont én is kezdek már efelé tendálni...

HázigazdaMikor először kérdeztem meg egy ilyen másnapon tőle, hogy az előző este hogy jutottam haza, komoly elképedéssel kérdezett vissza, hogy „ennyire?” És ez csak romlik... Történt ugyanis, hogy csináltam a hétvégén egy jóóó nagy házibulit az új lakótársam beköltözése előtt, mert ki tudja, mennyire lesz benne a csajszi a buliban. Eddigi legnagyobb lélekszámú összeröffenés volt, és nem is mentünk máshova, csak reggelig tartó tivornyázás. A minőséget garantálja, hogy a kedves szomszédok már csendháborítással fenyegetőztek :) De az a nagy baj, hogy eme esetnél nem sokkal többre emlékszem az estéből, pedig komolyan készülődtem rá már hetek óta, hogy mindenkinek jó legyen, és hogy a nagyérdemű elég jól érezze magát. Kiesett egy rakat emlék, a kb. 10-11 órából (este 8-tól reggel 7-ig) körülbelül 4 óra teljesen hiányzik. Lehet nem munka után kellett volna szervezni... Ez tragédia! Már az is kiakaszt, ha Olaf meséli, hogy volt egy hétig fesztiválozni, és kb. semmire sem emlékszik belőle.

De nem hagyom ám én ezt annyiban! Elkezdtem kutatni az emlékek után. Dokumentálom az eseményeket, naplózom az időbélyeggel ellátott fényképes bizonyítékokat és összeállítom az este forgatókönyvét! Be-be villan néhány emlék, ha mesélnek róla, szóval nem reménytelen a dolog. Csak rohadt idegesítő...

Egy valakire azért nagyon emlékszem. Verával több, mint két év után itt találkoztunk újra, ahova az utolsó pillanatban mégis eljött. De erről szerintem egy külön bejegyzésben mesélek.

A bejegyzés trackback címe:

https://lelkirakat.blog.hu/api/trackback/id/tr912629840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

olajbogyóka · http://psychogirl.blog.hu 2011.02.01. 12:02:48

előfordul :)
tényleg kellemetlen, nagyon, sajnos "jól" tudom...

olajbogyóka · http://psychogirl.blog.hu 2011.02.01. 14:20:18

@Kristopher: jólvan, nem ám visszaélni azzal az infóval, amit ember legsötétebb pillanataiban megoszt :D
süti beállítások módosítása