Tényleg elhanyagoltam mostanában a blogomat, de egy rajongóm, ki szereti, ha idézik máshol a szavait azt mondta (idézem:) nehezményezi, hogy nem frissül a blogom :) Mondott mást is, de túlzásba nem esnék :) Szóval nyár van, igyekszem jól érezni magam, és ezzel bővült a társaság…
Bár nem sok olyan buli van már, ahova nem tudok elmenni Olaffal, mert Kata társaságát élvezi, most ideje volt ennek elejét venni. Ennyi idő elteltével mégiscsak ideje túllépni ezen. Mondjuk nem kerestem rá az alkalmat, jött az magától. Spontán buli Vera szülinapjára, de hova-hova,…
Azt még nem meséltem el, hogy a buli hogy alakult Verával. Eleve úgy volt, hogy el se jön, de olyan jól sikerült játszanom a lapjaimmal, manipulálni őt, hogy pár órával buli előtt felhívott, hogy hogyan is juthat el hozzám. Emlékszem a sikerélmény hogy megrészegített egy…
Írtam neki, egy olyan vidámkodós üzenetet, hogy tartson már rendet a két közösségi portálján. Jó, kicsit érthetetlen levél lett, de mindenképpen laza. Dél körül írtam, aztán este megnéztem, jött-e válasz: semmi, viszont belépett már, és nem is törölt. Ok, lesz*rja, hát…
Olaf nagy cimborám, sokat írtam már róla. Pesti szórakozásaim jelentős részén együtt bulizunk. Ilyenkor persze adunk a májnak is, és ő, mint lelkiismeretes rocker, ő szavaival élve általában „csattra” issza magát. Én is tartom a szintet, de nekem nincs olyan nagy…
Hogy mit csináltam az elmúlt két hétben? Nem is tudom, sűrű volt a program. De egy biztos, szinte már muszáj jelleggel mentem bulizni, és persze legtöbbször szóló módban. Ismerkedés magas hőfokon, és már épp írni akartam Briáról, hogy milyen lányt találtam, mire... Szóval…
Ez a szilveszter bár az emlékezetesek közé fog tartozni, de semmiképpen sem a legjobbak közé. Sokkal inkább a másik véglet. Meg kellett tapasztalnom, hogy mennyire primitív emberek is vannak. Már majdnem beletörődtem abba, hogy az idei új évi ünneplés elmaradt, mikor Olaf…
A napokban ért olyan kritika, hogy bizonytalan vagyok önmagamban. Aki a blogomat lelkiismeretesen olvassa, az tudja, hogy az egész kb. erről szól. Hiszen mi másnak írnám ki a gondolataimat, hogyha olyan fenejól tudom, mit kell tennem. Bizonytalan vagyok, igen, keresem az utam, a helyem,…
Összességében jellemezve, kissé csapongok. Ez nem feltétlen negatívan értelmezendő. Mondhatni a gondok jelentősen mérséklődtek. Munkahelyemen nagyszerűen alakulnak a dolgok. Emelést is kaptam már jövőre, és jelentősebb év végi jutalmat, ugyanakkor már rég nem a főnökasszony…
Néhány gondolatom a tegnap estéből időrendben:„Jó, csak a koncertet nézzük meg, aztán go haza, holnap meló” „Oké, még egy sör belefér, hamár eljöttünk” „Bazz, 3 óra?! Hogy kelek én reggel?” „Jól van, alszom 2 órát, szépen beállítom a…
Elköltözött Hisztiboy. Milyen szomorú dolog :) Bár igazából az utóbbi időben (mióta egy csaj megfogta a tökét) egész nyugis volt a viszonyunk: kb. sose láttam. Most legalább nyugodtan lófrálhatok egy szál semmiben is a lakásban, ha úgy tartja kedvem :P A baj az, hogy nem…
Sajnos be kell látnom, hogy én az előbbibe tartozom, bár ez sosem volt meglepetés. Annak minden nyűgjével és bajával rendelkezem. Egy jófiú nehezebben nyűgözi le a csajokat, könnyebb kalandokba így nemigazán keveredik. Előnye viszont, hogy kapcsolatban tudja úgy igazán magába…
Nyaralás röviden: Egy napig volt kalapom, 3 egyforma nevű ismerős fészbukon, 100an néztek partyfotósnak és néhány névjegykártya gazdára talált - mindezt az ezüst-homokos magyar tengerparton. Majd meglátogattam a másod-magyar tengerpartot, ott már cimborákkal, majd egy…
...nem volt annyira jó, de nem is szántam annak. Viszont Hisztiboy sem volt egyedül aznap! Ráadásul egy nőt hozott fel, és barátnőjeként mutatta be. Ez engem megnyugtat, ezek szerint nem buzi... Jó fej voltam ám vele, bár Olaf vezetett még rá, hogy a meglepetésbulin kínáljam meg…
Úgy volt, hogy Olaf átjön estefele gyúrni, de helyette Katával és egy tortával állítottak be. Volt meglepetés, nem kicsit :) Járt vele egy üveg Hubi is, pár doboz sör, nekem is volt egy borom - ezt mind betermeltük a hét közepén. Sőt! Kata alig ivott, szóval kettesben…
Hát ezt a bejegyzést már egy párszor halogattam. Melóhelyen úgy gondoltam na majd este otthon, otthon meg hogy majd holnap melóhelyen. De egye-fene, kiírom már magamból, bár most nem rosszat, csak úgy az élményeket. Szóval szombaton végre letettem a záróvizsgámat. Ez oly…
Hát csak eljutottunk az előadásra, de Katával nem mardtunk kettesben csak tényleg egy pár szó erejéig. Ez talán nem is baj, de másképp terveztem volna. Azért most is előjött egy kicsit a szenvedés-téma. Az én partnerem ugye a Szomszéd Lány volt, akik most költöztek egy…