Betegszabi formájában. Történt ugyanis, hogy a szilveszteri afférom eredményét nincs mese, korrigálni kell, kés alá kell feküdnöm, meg kell műttetni az orromat. Látványra túl nagy változás nincs, de lélegezni jó lenne úgy, mintha gyári lenne.
De a franc se gondolta volna, hogy egy orrsövény-korrekció is ilyen macerás?! Egynapos sebészet, gondoltam már másnap meló tovább, max bekötött orral - szerencsére nem énekes a szakmám. Az csak a hobbim :) De nemhogy két hét lábadozás (jó lesz az egy hétnek is), de kísérő nélkül meg se műtenek, és persze kocsival vigyenek haza, buszozás tilos! Hát hogyne... A jó dolog ebben, hogy szabipocsékolás nélkül jön egy kis pihenés, bár nem wellness lesz... Jóanyám is örült a műtétemnek, csak annyit fűzött hozzá, hogy „gratulálok...” Mintha én tehetn... hagyjuk.
Amikor a doktornő kérdezte, hogy ki fog értem jönni és ápolni, akkor szembesültem megint vele, hogy én bizony igencsak egyedül élek. Az biztos, hogy az előírt két napig senki sem fog mellettem lenni, hogy megfulladok-e. Hazakísérni még találtam barátot, de mivel a család nem itt él, így csak a városi ismerősökre alapozhatok, de többen rendes munkaidőben dolgoznak, olykor kiszámíthatatlanul. Hirtelen nem tudtam két embernél többet felidézni, akiket megkérdezhetek.
Igazából Vera nagyon is szeretne nemhogy kísérőm, de vigyázóm is lenni. Amikor megtudta, hogy műtenek, ragaszkodott hozzá, hogy meglátogathasson. De dátum nélkül nehéz lesz, azt meg nem árultam el neki
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
irkafirka 2011.05.07. 20:50:53
Remélem már túl vagy rajta és minden rendben van!
