Látszik, hogy nem napi beszámolót írok, időrendben a végével kezdem. Másfél hete történt. Nem tudom szerencse-e vagy sem, hogy békésen lezajlott, mert így sokan kínlódunk miatta.Talán ha vitatkozva szakítanak a párok, akkor elnyomja a düh és a hibáztatás a szomorúságot.
Azt viszont eldöntöttem, hogy nem fogok nyavalyogni, elvégre én akartam, tessék megenni, amit főztem!
Aznap este áthívtam hozzám Lindát (ő kollégista, nekem albim van). Belőttem a netbookjára a tv-t, és amíg azt nézte összedobtam egy vacsorát... szereti, ha főzök neki ("finomat főztél drágám!")... Majd utána néztük együtt a műsort, pedig nemigazán érdekelt... húztam, halasztottam a dolgot, ami már egy ideje érlelődött bennem. Nem voltam elég biztos benne, hogy akarom.
De aztán éltem a klasszikus két szóval: "beszélnünk kell..." Elmondtam neki, hogy úgy érzem szakítanom kell, mert a kapcsolatunknak sajnos nincs jövője, így viszont lassan, de biztosan csak rosszabb lesz. Mondjuk alig bírtam elmondani, mert nem akkorra időzítettem, amikor éppen tombol bennem az indulat, hanem amikor vége volt egy kis időnk. Mennyivel jobb lett volna csak símán jól éreznünk magunkat... Így meg csak keresgéltem a szavakat meg a gondolataimat. Volt már hasonlóról szó nagyon ritkán, egyszer-kétszer talán, hogy tudjuk mindketten, kapcsolatunk véges. De nemigazán mertünk vele többet foglalkozni, csak feltenni az "egyszer majd..." polcra.
Most nagyon meglepődött és sírt. Mondjuk ha nem sírt volna én lepődök meg. Nem értette miért, és ez is volt a legmegmagyarázhatatlanabb dolog.
Van úgy, hogy csak az a megoldás, hogy tovább kell lépni. Olyan dolgok miatt, melyeket az ember csak ésszel fog fel, szívvel nem. Az ok pedig lehetett volna az, hogy egyre többet vitatkozunk, vagy hogy nem vagyunk már egy nevezőn, nem értjük meg egymást. De ezek csak kifogások lennének az igazság elől, mely az, hogy józan ésszel gondolkodva tudom, előbb-utóbb mindenképp szakítunk. A kérdés az, hogy tányérdobálással, vagy békével megyünk utunkra.
Merültek fel problémák, leginkább egymás kezelésével. De nem volt szerintem több, mint egy átlagos párnál. Megoldottuk, megbeszéltünk mindent. Ahol az nem segített, egy egyszeri esetben szünet volt a megoldás, és megoldás volt, mert utána jobb lett.
Bennem volt valami, ami elrontotta. Leginkább az, hogy mindig itt motoszkált belül, hogy nem innen házasodok meg, még több tapasztalat áll előttem. Kb. mint a házassági szerződés: a válás előkészítése.
Eszem és szívem harcának eredménye ez, ugyanis arra a kérdésre, hogy szeretem-e gondolkodás nélkül azt válaszolom, hogy igen.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2009.12.11. 11:23:09
Ez azt jelenti, hogy eleve úgy indultál neki ennek a kapcsolatnak, hogy úgysem lesz belőle semmi??? Ejj, nem értem én a pasikat.
Kristopher · http://lelkirakat.blog.hu 2009.12.11. 12:18:36
De a teljes képet talán néhány poszt után láthatod át. Ez még csak a kezdet - a végénél fogva.
abdulesmia 2009.12.11. 13:49:11
The show must go on!
Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2009.12.12. 09:10:19
vigyázz,mert kenyérre kenlek:-)))
bioDorka (törölt) 2009.12.26. 18:17:15
mennyi ideig voltatok együtt?(fogadjunk most megkérdezem, és két poszttal később kiderül..)
Kristopher · http://lelkirakat.blog.hu 2009.12.28. 09:23:15
bioDorka (törölt) 2009.12.28. 11:06:10
SassyGurl 2010.01.09. 22:24:27
Kris most kezdtem bele, továbbra sem lettem okosabb a férfiakkal kapcsolatban... :)
Kristopher · http://lelkirakat.blog.hu 2010.01.10. 22:06:50
Hát ez nem is egy használati utasítás-blog... :)