Bár szakítottunk, Lindával még beszélünk, tartjuk a kapcsolatot. Nagyritkán találkoztunk is eddig, pl. a cuccait átvinni hozzá, meg egyszer még, kb. egy hétre a szakításra, leginkább azért, hogy átbeszéljük azt a bizonyos miértet...
Egy teázóba beszéltük meg, ahol már régebben is voltunk párként. Ugyanahhoz az asztalhoz ült le, és nagyon csinosan várt engem. Nem volt feszélyezett a hangulat, ezért is örülök, hogy bármikor beszélhetünk még egymással, hogy tisztán léphessünk tovább. Puszi után szembe akartam ülni vele, de megkért, hogy mellette legyek. Párja ként még oda ültem, de most... Na jó, nem akartam játszani a megközelíthetetlent.
Rendeltünk teát, beszélgettünk, hogy milyen egymás nélkül, és fel is hozta, hogy nem-e gondolnám meg magam. Ragaszkodni szoktam a döntéseimhez, és most tudom, hogy ez kell. (Asszem :) Úgy döntött, beveti magát. Csillogó szemekkel nosztalgiázott a szép emlékekről, töltött nekem teát, minek folytán kénytelen volt közel hajolni hozzám. Többször is volt erre példa, mégis csak utólag vettem észre, hogy ezt nem kéne, annyira hozzá szoktam már. Képes volt felhozni, hogy miért nem szeretkezünk még egy utolsót? Az ötlet nem is volt olyan rossz, de hogy így felhozza ilyen nyíltan... Néha megesett, hogy hiányoltam belőle a nőies titokzatosságot.
A további beszélgetések során nála kiborult a bili, bennem meg egyre csak a hiánya érzése tombolt. Nyugtatásul megöleltem, mintegy magamat is vigasztalva. Aztán éreztem, amit már oly rég... A megkaphatatlan közelségét. Régen mert még nem volt a barátnőm, most már azért, mert már nem az. Egyszer csak összeforrtak az ajkaink, és a teázó közepén szenvedélyes hosszú csókcsatába kezdtünk. Nem is vettem észre, mennyi ideje csináljuk, amikorra lecsitultak az érzelmek.
Láttam rajta, hogy nagyon elégedett volt magával, én meg inkább kissé letörtem, mert nem akartam, hogy hiú ábrándokat kergessen... csak mert engedtem egy (hosszú) pillanatig. A teázás további része arról szólt, hogy ezt jó alaposan elmagyaráztam neki.
Aztán elindultunk, egy darabon elkísértem a kolijához, és ott, ahol ki kellett szállnom, hogy hazafele vegyem az irányt, inkább karon fogtam, és magammal húztam. Bár ebben reménykedett, meglepődött, mert ő inkább egy búcsú csókra készült.
Amíg mentünk hozzám sok szó nem hangzott el, de mondtam neki, hogy ez nem újra-összejövés, csak búcsú, ha nem akarja így, nem kell... akarta.
Szenvedélyesen estünk egymásnak a szobámban, a ruhák a földön landoltak. Hiányzott a bőre illata, érintése. Gyorsan az ágyra dobtam, miután kicsomagoltam minden ruhájából. Először én furakodtam a lába közé, és nem is tágítottam onnan, amíg sikongatva el nem élvezett. Nagyon felzaklathatták az érzelmei, mert rég nem élvezett ilyen hatalmasat, szinte letépte a fejem - de nem bántam.
Nem volt hálátlan, lelkesen rótta le az "adósságát". Rendkívüli utolsó szeretkezés volt. Engedett olyan dolgokat, amiket eddig nem. A popsiját például most hagyta cirógatni, bár a behatolás most is elmaradt, de jó is volt így. Egymás karjaiban aludtunk el...
Reggel még nem akartam túl lenni azon, hogy ilyen rosszak voltunk, és némi késés árán a munkahelyemről reggel folytattuk, ahol abbahagytuk. Mivel lakótársam (2 fős albi...) már nem volt itthon, felajánlottam neki, hogy kívánjon egyet. A konyhapult volt a kívánsága, és milyen jól tette! Amíg együtt voltunk nem volt alkalmunk kipróbálni. Vétek volt!
Minden véget ér egyszer, és félnapos késésért seggbe rúgtak volna a melóban, ezért fel kellett kerekedni. Tisztában voltunk vele, hogy utolsó volt. Szép volt annak. Bár a villamoson, míg együtt mentünk bennem még kavarogtak a gondolatok, kicsit befele fordultam, a napomat mégis feldobta, jókedv uralkodott rajtam. Nem bántuk meg, emlékezetes búcsú volt.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
