Hát csak lesz még Ivettes poszt, de csak egy kicsit. Amióta gyönyörűséges levelét megírta nekem, én tényleg nem foglalkoztam vele. Sajnos én is fészbukos vagyok, napjában többször felnézek, bár ő méginkább. A levél óta nem nézegetem az adatlapját, a megnyilvánulásait, sőt, őt is letiltottam az enyéimről. Úgy tűnik ez nem hagyja őt nyugodni.
Még akkor rögtön küldött egy ilyen hülye tesztet, hogy kik az ő „követői”, és én abban a harmadik vagyok. Ez inkább neki ciki, ha százvalahány ismerőséből én vagyok a 3., akkor a többiek még inkább leszarhatják. (Ezek az alkalmazások azt nézik elvileg, hogy mennyit posztol hozzá az ember, meg ilyenek. Hát én már egy ideje semmit...) Valamiért bassza a lelkét, hogy nem válaszoltam kirohanós levelére. Érdekes, régebben figyeltem ilyen bejegyzéseket nála, hogy „Ivett egyedülálló”. 1-2 nap múlva: „Ivett és Nyálguy újra ismerősök”, „Ivett állapota: kapcsolatban”. Ezek így rögtön egymás után. És ezután mondja azt, hogy nincs senkije...
No, de vissza a jelenbe, tegnap valami hülye játékhoz kaptam tőle meghívót, de az még lehetett véletlen is, hanem hogy ma meg egy klubba, mely ilyen nevet visel: After what you did, you never get me back in same way! Ez már tényleg nevetséges, ki akarja visszakapni?! Ezek szerint még mindig szent meggyőződése, hogy én használtam ki őt?! Vagy az értelmi képességeivel vannak gondok, vagy tényleg más világban élünk. Azért kíváncsi vagyok, hány ismerősét hívta meg ebbe a klubba...
Néha még dühöngök magamban, hogy hogy lehettem ilyen marha, de már annyira nem érdekel. Ez biztos zavarja őt, azért bökdös ilyenekkel. De kérdem szubjektív véleményt is, igyekeztem itt is úgy írni róla, hogy a tényekre szorítkoztam, de van egy nagyon jó barátnőm is, akinek az elejétől kezdve lelkesen meséltem a dolgok alakulásáról, meg a végkifejletről is. Nem bánthattam meg, hát mivel?! Mit tettem, megkérdeztem, miért nem hívott vissza? Ennyi? Báh... Tényleg egy hülye p*csa, már bocsánat. Azt írja a klub, hogy „how can I forgive, when it's hurts so much?” Basszus, mi a fene fáj neki? Hogy nem dolgozom fel további képeit? Ez tényleg kiakasztó... Igyekszem beleélni magam, hogy mit gondolhat, de reménytelen, egyrészt mert pasi vagyok, másrészt meg szerintem ő nem normális. Szerinted? Van ebben bármi logika? Megbánthattam valamivel? Bár lehet naív vagyok, és csak nekem ajánlja fel a klubbot, hogy csatlakozzak hozzá, mert én lettem megbántva. Így viszont figyelmesség tőle :p Egy csípős válaszra azért még futná tőlem :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tittok 2010.02.19. 09:40:00
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.02.19. 09:45:40
Önbizalom!!!!! :))))
vagyok, aki vagyok... 2010.02.19. 09:51:46
Kristopher · http://lelkirakat.blog.hu 2010.02.19. 09:59:51
Köszi csajok, ha ne lett volna önbizalmam, Ti tuti megadjátok ;)
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.02.19. 10:07:43
@Kristopher: Nem kesereg, mosolyog, és bevonzza pozitív gondolkodással és kisugárzással, ami jár neki! Na, azért!!!!
Ránk számíthatsz önbizalomnövelés terén... :))))
vagyok, aki vagyok... 2010.02.19. 10:50:03
Kristopher · http://lelkirakat.blog.hu 2010.02.19. 10:51:41
Tittok 2010.02.19. 11:09:00
vagyok, aki vagyok... 2010.02.19. 11:09:31
he-he, úgysem flörtöltem még ilyen "kisfiúval". még virtuálisan sem. pedig elvileg én is a kjutipáj célcsoportja vagyok :))
Tittok 2010.02.19. 11:27:35
Kristopher · http://lelkirakat.blog.hu 2010.02.19. 11:54:25
@Tittok: Az én képem már itt van avatarban, tényleg én vagyok rajta, akármilyen hihetetlen :)
Tittok 2010.02.19. 11:56:23
Incifinci · http://incifinci14.blog.hu/ 2010.02.19. 12:24:17
Tittok 2010.02.19. 13:19:45
Kristopher · http://lelkirakat.blog.hu 2010.02.19. 13:25:51
@Tittok: Látom szeretsz szervezkedni. A végén még nem is tudok róla, összehozod, és otthon már várni fog az egész stáb, én meg majd csak állok, mint... Mondjuk az a szerepemhez ugyebár pont jól jön :Đ
irkafirka 2010.02.19. 13:32:31
Kristopher · http://lelkirakat.blog.hu 2010.02.19. 13:33:52
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.02.19. 13:42:10
Tittok 2010.02.19. 13:51:10
Összeszámolva nem is tudom bírni fogod e. Enchantée, VAV, Én, Irka, asszem Inci tényleg csak néző lesz, ő hű társ. De vakságot nem fogadott.
Szóval 4 nő, menni fog? Szólj ha nem, mert akkor 2 nap forgatunk :)
Kristopher · http://lelkirakat.blog.hu 2010.02.19. 14:04:22
De most menjek bele én is olyan ígéretekbe, mint Szingli? Tudod mit? Meglátjuk, hogy sikerül! Teljesítménybérezés lesz majd a végén :D
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.02.19. 14:11:50
Jó úton haladsz!!!! :))))))))
Tittok 2010.02.19. 14:18:53
Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.02.19. 14:20:05
Kristopher · http://lelkirakat.blog.hu 2010.02.19. 14:26:56
Tittok 2010.02.19. 14:41:51
Kristopher · http://lelkirakat.blog.hu 2010.02.19. 14:44:35
Lőtáv számít? :D xD