Személyesen is megtörtént a szakítás. Végülis nem ő jött a városba, én mentem hozzá, az állomás melletti parkba leültünk beszélgetni. Elhamarkodottságának bizonyítéka, hogy most láttam én őt először szoknyában, ő meg engem rövidgatyában.
Hazamentem hétvégére, nem is nagyon voltam gépközelben. Felhívtam nap közben, hogy akkor mikor/hol találkozzunk, de akkor már várt tőle egy üzenet neten, amiben megintcsak megerősítgeti magát abban, hogy én vártam ezt a szakítást, meg számonkéri elérhetetlenségemet. A telefon nem alternatíva a jelek szerint. Nem olyannak ismert meg, aki hárít... Haza hárultam :) Nomeg hogy mástól tudta meg, hogy mi szakítottunk. Nem, nem volt félreérthető, ő szakított, én belementem. Ja, meg még az is baja volt, hogy én vissza vittem mindig a nálam felejtett cuccait. Ezek azok a tipikus - bocs csajok - női baromságok. Na ezt a levelet csak közvetlen indulás előtt olvastam.
A parkban kiderült, hogy nem gondolta olyan komolyan a szakítást, de én nem is azért mentem bele elsősorban, hanem azért, amit még utána hozzám vágott (hogy vártam, hogy ő mondja ki), és még azokat a dolgokat, amit itt kaptam tőle. Utolsó utáni: hogy én beleadtam az eszemet és az ágyékomat a kapcsolatba, de a lelkemet nem... Ettől falra másztam. Minden szeretkezésünk addig tartott, ameddig ő azt nem mondta a gyönyör többedszeri megjárása után, hogy nem bírja tovább. Erre beállítja úgy, mintha egy olyan fasz pasi lennék, aki a szexért okosan tőrbe csalja az ártatlan lányokat. Ez bosszantó, ez a szűklátókörűség. De a hab a tortán: Mi fájt neki a legjobban a kapcsolatunkban, amit egyszer mondtam? Nem tudtam, találgatnom kellett, mert hát „gondolkozz!”. Annyi segítséget kaptam, hogy félálomban mondtam. Itt már kezdett elpattanni a húr. Kiderült, hogy egyszer álmomban magamhoz húztam, és azt mondtam: „Mindjárt hagylak, csak még kihasznállak!” Erre nem hogy nem emlékszem, de nem is szoktam sose értelmes dolgokat mondani álmomban! Linda a megmondhatója, vele komoly diszkurzusokat vezettem le éjszakánként, amit másnap érdeklődve hallgattam végig. Ki tudja, milyen álmomban jártam épp, amikor ezt mondtam és éppen kinek. És ez volt egy meghatározó pillanata a kapcsolatunknak... Ilyenkor már fel-alá mászkáltam a kiakadáshoz közel járva.
Mindezek közben viszont voltak spontán ölelések. Mikor még mellette ültem a padon, táskája köztünk volt, és épp magyaráztam valamit, eldobta a táskát, és hozzám bújt. A vége felé, amikor már túl tettem magam nagyjából az inzultációkon, már inkább csak vígasztaltam őt. Tényleg, amiket várt volna tőlem, több odaadást, hogy jobban érzékeltessem, hogy oda vagyok érte, ezeket mind megkaphatná valakitől. Vannak ilyen emberek, a jelek szerint én nem. Nem volt elég fehér a lova ennek a hercegnek. Igazából az elejétől kezdve kicsit visszafogott az, hogy ilyen pesszimistán, rossz elvárásokkal áll hozzám. Ez is közre játszik. Viszont mikor ott zokogott a karomban, erős késztetést éreztem egy búcsúcsókra. Hiába, hatással van rám - viszont megálltam.
Kértem, hogy a vonathoz ne kísérjen vissza, elköszöntem tőle még előtte, őszintén jókat kívánva, hogy győzze le a félelmeit. Akkor úgy éreztem, ő is úgy gondolja, hogy ezt kell tennie. Néztem, ahogy el tűnik egy ház sarka mögött. Határozott léptekkel indult el tőlem, vissza se nézet. Egészen a sarokig gyors léptekben haladt, de még láttam, hogy mikor úgy gondolta már nem látom, lelassított.
Aránylag nyugott szívvel mentem el, kicsit csalódtam abban, hogy milyen lelketlennek tarthat... De az volt már csak a fontos nekem, hogy ne sérüljön miattam... ő is. Van egy barátnője, aki gyanús, hogy „vígasztalta” gondjai közepette, és sok hülyeséggel bogarat ültetett a fülébe. A találkánkról egyenest hozzá ment vígaszért, ennek eredményeképpen facebookon „lesz még jobb is” hangulatú üzenetvágta ment a falon. Én naívan még hozzá is szóltam egyikhez egy kis jókívánságot neki, mire a válasz kb. annyi volt, hogy én is találjam meg azt, akit megértek... Jók az ilyen barátnők - én Olaffal söröztem egyet.
Más: Linda ma tett fel közös képet a gitárosával. Hogy tudnak ezen a csajok ennyit agyalni, engem egyáltalán nem indított meg. Lehet kicsit nemtörődöm vagyok... áááh, leszarom! :Đ
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kristopher · http://lelkirakat.blog.hu 2010.06.14. 14:43:57
olajbogyóka · http://psychogirl.blog.hu 2010.06.14. 19:45:12
végigolvasva meg: őszintén hiszem, hogy jól jártál így, talán még túl sok is volt 2 hónap ebből a szenvedésből
Verliebte (törölt) 2010.06.14. 20:11:24
vagyok, aki vagyok... 2010.06.14. 20:42:13
Kristopher · http://lelkirakat.blog.hu 2010.06.14. 21:43:45
SassyGurl 2010.06.16. 14:50:04
irkafirka 2010.06.22. 12:30:15
agyragobogar · http://www.agyragobogar.com/ 2010.06.24. 13:15:14
Sose bánd! Ha egyszer valami nem ment, nem ment. Jön majd olyan, akivel a félálomban való motyogás is a helyén lesz és nem okoz gondot!
Képzeld én a párommal magyarul beszélek félálomban, annak ellenére, hogy TUDOM, nem beszélni a nyelvet! Mindig csak nevetett és aranyosnak tartotta... nem sértődött meg, pedig nem értette miket motyogok neki!