Linda ma azzal hívott fel munka után, hogy honnan ismerem én xy csajszit, merthogy látta közösségi portálon, hogy ismerősök lettünk. Mondom mire fel a kérdés? Amúgy sehonnan, csak szimpatikus volt, közös ismerőseink is vannak, gondoltam bejelölöm, és megismerem.
Linda nem volt a közös ismerőseink között, ha lett volna lehet meggondolom. Persze nem felháborodva kérdezte, ahhoz azért nem volna mersze, csak hogy meglepődött, sőt, sokként érte, meg belegondolt, mert ismeri ám, csak annyira nem kedveli, mert kicsit butácskának tűnik... Persze, tudom, mire megy ki a játék, hogy ki léphet az ő helyébe. Meg hogy nem is ismerem, de bejelölöm... Meg is mondtam neki, bár szebben, hogy ő is elég lazán ismerkedik egyes alkalmakkor, szóval egy szava sem lehet, meg nem is értem, ilyenért miért hív fel?!
A naplójában is írta, hogy nem beszélek szépen vele, flagma vagyok, meg hasonlók. Belátom, igaza van, tényleg az vagyok, mert egyszerűen zavar az egész, ahogy változott, az egész szitu, és mint már mondtam, még irígylem is tőle, hogy ilyen hatékonyan tud pasizni. Hát a csajoknak könnyen megy egy bármilyet találni. De normálisat kevésbé, tudom, tudom...
Most inkább lépek sörözni a haverokkal - mert az nem alteros dolog Inci :) A jó emberek sört vedelnek! :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vagyok, aki vagyok... 2010.03.22. 17:56:06
irkafirka 2010.03.22. 21:33:39
vagyok, aki vagyok... 2010.03.23. 09:05:19
barracud4 · http://halnap.blog.hu/ 2010.03.26. 07:26:39
Ne ugorj bele ilyen csapdákba! :D :D
SassyGurl 2010.03.29. 10:23:07
persze ez csak én vagyok. :)
Kristopher · http://lelkirakat.blog.hu 2010.03.29. 10:44:32
Amúgy sem az a cél, hogy igazunk legyen, hanem hogy jó kapcsolatunk az emberekkel.
De azért köszi a biztatást! :)
Kristopher · http://lelkirakat.blog.hu 2010.03.29. 10:45:34
SassyGurl 2010.03.29. 11:25:45
ez nem verseny, inkább várd ki az igazit.