Hulla fáradt vagyok. Nem tudom, miért. Tegnap még "korán" is fekültem le. A kimerültségtől szinte némi rosszullétem is van. Na ja, tudom, nyavajgós férfiak. De lehet inkább Kata miatt vagyok ki.
Tegnap - bár szakdolgoztam - rámírt, beszélgettünk kicsit, ami jó is volt, és rákérdeztem, hogy legyen a hétvége, merthogy legutóbb még tétovázott, hogy hagyjuk a napot, mert nem érünk rá. Mindegy, a lényeg az, hogy felkaptam már a vizet, mikor mondta, hogy ha akarok, megyek, ha nem, nincs harag. Mondtam erre inkább azt, hogy nem tudom. Kitérő válasz, nem tudom tényleg, hogy most menjek-e. Reakció: "akkor nem :(". Apró hülyeség, és csak csepp a pohárban, de épp elég volt, mert mindig ezt csinálja. Ha egy pici esélye van annak, hogy amit mondok/teszek abban lehet valami rossz, akkor biztos úgy van. Amit a múltkor is írtam: szinte elvárja tőlem, hogy megbántsam. Nem mondanám, hogy összevesztünk, inkább besokaltam és leléptem. Hívott telefonon, nem vettem fel, inkább írtam neki, hogy most nem akarok beszélni, bocs. Nem akarok megint olyan meggondolatlanul kitörni, mint Lindával tettem. Persze ezzel is megbántom, mert bizonytalanságban hagyom, de basszus, őt nem lehet nem megbántani.
Hagyom a fenébe, nincs erre szükségem. Este még írtam neki, hogy találkozzunk szombaton, és mindent megbeszélünk. Úgy tervezem azt, hogy ne szivassuk tovább egymást. Csak az a baj, hogyha személyesen találkozunk, akkor nincs semmi baj. De nem akarok gerinctelen lenni az által, hogy chaten, telefonon vagy sms-ben szakítok vele. De fogok, ennek nincs értelme!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
SassyGurl 2010.05.21. 14:39:08
sajnálom szegény lányt, mert van valami oka ennek a túlérzékenységnek..
de Téged is megértelek, én sem bírnám idegileg, kicsit hasonlít az ex kapcsolatomra, folyamatosan stresszes állapotban tartott a féltékenységével, ott is várható volt a szakítás.
Verliebte (törölt) 2010.05.21. 16:14:43
olajbogyóka · http://psychogirl.blog.hu 2010.05.21. 21:27:42
nyilván el kell döntened, hogy megéri-e neked az állandó hisztit ez a kapcsolat, és ha nem, akkor történjen, aminek történnie kell